"Van mondjuk 5 hét és 3 nap, de ahogy a fiúk egy héttel hamarabb jöttek, úgy lehet most is, akkor egy hónap marad csak. A szükséges dolgok kb megvannak, ez már csak a csinosítgatás fázisa. Csak arra nem vagyok kész, hogy megint minden felboruljon."
Írtam mindezt két hónapja, és hát nyilván borult minden, Bori most 11 napos.
De kicsit vissza az időben: márciusban kaptam észbe, hogy amíg még van erőm, cselekedni kell, nem csak listákat írni. Beszereztünk mindent, táskák bekészítve, mamitea, torna, készület. Aztán el is fogyott az erő, de volt még varrás és horgolás. Meg fagyasztóba húsleves, gabonagolyó, müzli. Aztán két héttel a kiírt időpont előtt kezdtem lázba jönni, hogy akármikor jöhet! Mindent úgy csináltam napról napra, hogy másnaptól három napig nélkülem is menjen a gép. Néha teljesen kiborultam, hogy semmi, máskor kiélveztem a napsütést és magokat vetettem, locsoltam, kapáltam, játszottam. Azért azt nem gondoltam, hogy egy hetet kapok bónuszba a kiírt nap után, nem is nagyon volt már élvezetes. Szenvedtem és éjjelente sokszor számoltam a perceket a jóslófájások között.
Végül egyszer bedőltünk, már riadót is fújtunk, aztán megint elmúltak és hajnalra elaludtam. A doki hétfőn mondta, hogy még 1-2-3 nap és meglesz. Akkor jól megnyugodtam. Aztán szerda hajnalra tényleg komolynak tűnt, startoltunk, mert végig attól féltem, amivel mindenki rémisztgetett, hogy pillanatok alatt minden begyorsulhat és a végén még nem érünk be, a harmadik kiszámíthatatlan.
Hát ja, mindenki másnál biztos igaz ez az állítás. Beértünk, vizsgált egy szülésznő, két ujjnyi, hát mondjuk az nem sok. Ctg, jön az én szülésznőm, antibiotikum miatt branül a karomba (engem ezektől a szaroktól a frász tör ki, de végig benn kell maradjon, mert bár nincs semmi fertőzésem, de két gyerekkel ezelőtt volt, ezért kapok, és több adagot is -hülyék ezek? Én vagyok hülye, hogy bevallom. Azóta is kék zöld a csuklóm, nyilván egy ponton túl nem kíméltem a karom, mert minden más jobban fájt.). Kb két órát ült Marci a folyosón, mire bemehettünk az alteros szülőszobába. Ágy, sarokkád, bordásfal, labdák, semmi gép vagy klasszik szülőágy. A kádban ülés ezek után a közjátékok után totál lelassította a fájások ütemét, majd jött a szülésznő hogy na mi van, nem szülünk? (Hát te biztos nem, de legalább milyen okosan hozzászóltál..) Még jön 9 körül az orvosom is, hogy maga nem szül valami gyorsan, ugye? Mert pont ma du kell mennem kettőre a bíróságra.. (gondoltam, az nem létezik, hogy ez még addig tartson.)
Valahogy 10-re teljes leállás, kétségbeesés. Vagy lefekszem az osztályra pihenni és kivárni, míg beindul, vagy alter fájáserősítés homeo bogyókkal. Nem hiszek bennük, de nem érdekel, már elszánt vagyok, és türelmetlen, legyen. Hát vagy erős volt a placebo hatás, vagy tényleg igaz, de én fél óra múlva már nem társalogtam. Előtte jól kiröhögtük a nagyokos beszólásaikat, szerintem az is jót tett. Közben a doki mégis maradt, lemondták a progit, minden stimmel. Megdumáltam Borival, délig bedurvulunk, egykor szülünk. Majdnem így is lett, de mivel még nem durrant ki a lufi, a szakértők szerint nem voltak elég erősek a fájások (wtf?), ezért lyukasztásban egyeztünk meg. Ez is lett, mert már fogytán volt az erőm. Kisszéken ültem, Marci támasztott és az nagyon nagyon jó volt, így született meg Bori, a végén már nem láttam és nem hallottam, de valahogy csak tudtam, mit kell. Megszületett, túl vagyok rajta, de azért nem számítottam ilyen hosszú és kemény menetre, én éjféltől nem aludtam, hajnal 4kor már bent voltunk, és délután 4kor született meg, 54 cm-rel és 3350g súllyal.
Folyt köv.
Folyt köv.
