Jól kiválasztottam, hogy mit szeretnék karácsonyra. Csak könyveket kértem, és eddig úgy tűnik, mind bevált, sőt vannak jobbak is, mint vártam.
Van egy magabiztosság bennem afelől, hogy éles és egyértelmű irány szerint haladok. Miben? Remélem, nem maradok meg az olvasás szintjén, hanem fejlődés is van. Kevés olyan emberem van, aki igazán jól ismer és közel is van, pláne kevés olyan, aki példakép vagy ilyesmi lehetne. Mindenesetre attól még körülvehetem magam olyan könyvekkel, amik vezérfonalak lesznek, és amik megerősítenek abban, hogy nem vagyok egyedül.
Az volt a cél ezekkel a könyvekkel, hogy ébresztőket tegyek magam köré. Igazán nehéz megfogalmazni, hogy miből kell ébredjek és mire. Mondjuk a tudattalanságból a tudatosságra, minél gyakrabban. Az elborult elméből a tisztánlátásra. A problémákkal terhelt gondolatokból a jelenlétbe. A semmisemjó gondolatokból a hálára. Megint megdöbbentem, amikor több hónap szünet után újra elmentem beszélgetni, hogy mennyire el tudok borulni. És hogy mennyire kevés elég, hogy hirtelen helyre zökkenjek, és az egyensúlyom még mindig annyira kényes, hogy pillanatok alatt visszabillentenek a hétköznapok.
Amikor helyrezökkenek, a dolgok elnyerik a valódi jelentőségüket. A kiabáló gyerek normális, a kiabálásom megtörtént, de nem azonosulok és nem vádolom magam többé. Észreveszem, ami történik, az érzéseimet, a motivációimat, berögzült mintáimat mindenféle ítélkezés nélkül. És amikor észreveszem, máris megfigyelő pozícióba kerülök, távolságot emelek a történések és önmagam közé, mint amikor tágas térre jut az ember a rengeteg erdőből, ahol végre van elég fény és levegő, és amíg jön a levegő, megnyugszom. Elég sok ismétléssel egyre könnyebbé válik majd ez a tudatosság, egyre nagyobb teret nyer. Amikor magammal tudok így bánni, a környezetemmel is tudok elnézőbb lenni. És idővel a minták is megváltozhatnak csak annyival, hogy tudatosítom őket. Olyan költőket és írókat kerestem, akik abban segítenek, hogy ne merüljek el napokra, sőt, hetekre a kínlódásban, hogy megtanuljak levegőket venni, figyelni.
Mondjuk, ahogy olvasok igazából az kezd kivilágosodni, hogy a legjobbak is küzdenek ugyanezzel, tehát nem vagyok csodabogár, és hogy a fejlődés lehetséges. Milyen napi emlékeztetőket találok vajon az olvasáson kívül? A karkötős módszer nem vált be. Mindent elfelejtek, teljesen lyukas az agyam, iszonyat nehéz bármire is koncentrálnom. Arra is gondoltam, hogy a lakás 5 különböző pontjára rejtem a könyveimet (kettő ezek közül wc, ott békén hagynak elvileg), de ez nem elég. Ébresztő ötletek? Ti hogy élitek túl?
