Egyik délután órákig pucoltam a zsírt a használtan vett konyhaszekrényről, és közben hallgattam az új utcánk hangjait. Fűnyíró, gyerekzsivaly, tehénbőgés, balkáni gerle búgása. Reméltem, hogy majd ez lesz. Egy álmunk válik valóra.
És érett fügét ettünk a kertből. Van még alma, dió, sárgabarack, csipkebogyó és bodza is, és fehéreper fa. (A fenyő meg gyümölcstelen fáknak nem látom értelmét, amikor a helyére mehetne pl egy őszibarack vagy mandula, mogyoró, málna, piszke. nem igazam van?)
Közben napokig kínlódtam, nem tudtam, milyen munka mi után következzen, de végül attól nyugodtam meg, hogy minden nap megtettünk, amit tudtunk, és mára jól felpörögtek az események és sokat haladtunk. Két napra három festő is csatlakozik, végeznek amivel végeznek, de szerintem nekünk ez két-három hét feszített tempójú szívás lett volna, ha nem több. Ami marad, azzal majd elbánunk mi. Rég dolgoztam ennyit, mint a napokban. És igen jól is esik.
Aztán a fiúk másodunokatesójára (egy éves kislány) vigyáztunk ma egy órácskát, hát hihetetlen élmény volt! Egyben látom a jövőmet is: a fiúk egy percre nem hagyták program nélkül, úgy kellett őket lekapcsolni, de cukik voltak és figyelmesek.
Most repülnek a fiúk Dömsödre, mi pedig megtoljuk a szekeret a hétvégén.
Vagy elmegyünk Pécsre egy pár szépséges régi parasztszekrényért? Nem is tudtam, hogy ez a kategória létezik. Vagy csak a jófogás találta ki? Mindenesetre mi ilyen parasztszekrényesek vagyunk, szevasztok. Kiválóan fog passzolni a nagymamámtól kapott ágytakaróhoz, terítőhöz, amit még édesanyjától kapott nászajándékba.
Na helló, most nincsenek fotók, minden zsákolva van, az agyam is. csak én vagyok, és ez így jó!
