valami van a levegőben.
én két hete futok egy kezdőknek való edzésterv szerint, és élvezem, sőt, csak azt várom, hogy mehessek.
zsó nem cumizik. (jó, ezt mi kezdtük, lassan belenyugszik)
zsó kérte, hogy az oviban aludhasson, és ott is aludt és még mindig ott akar. alig tudtam mit kezdeni a sok csöndes matatással, ami vilivel megy.
túl vagyunk egy nagyon jó fonyódozáson a barátokkal, és azt látom, hogy ez egyre jobb lesz. és azt is, hogy szükségem van rájuk, mert sokszor ugyanaz történik velünk és igazán jó egymással beszélni az életünkről. valahogy nem tűnik olyan földöntúlinak, csak természetesnek az a sok kínlódás, amit naponta megélek/megélünk. és habár ez kívülről nem hangzik túl jól, azért ez felszabadító volt. és az is jó érzés, hogy van helyem ebben a bandában, és hogy pl az írásaimat szeretik és várják, hogy írjak. köszi srácok!
voltunk esküvőn is és leszünk is a hétvégén, jól esett a találkozás, főleg miután lepasszoltuk a gyerekeket. bár nekem ez vilivel még mindig nem egyszerű, azért nyugodt voltam. (huhh, jön a foga, és ha mind a kettő kis hegyes kibújik, akkorra ígértem magamnak, hogy kezdek valamit az éjszakákkal és az altatási szokásaimmal. de nincs kedvem hozzá.)
irtózatosan sok a gondolat, ami nem kerül ki a fejemből rendesen, meg akarom fogni őket, de nem jön össze. már azon kezdtem gondolkodni, hogy keljek reggel korábban, de eddig még mindig én győztem, a mormota. olyasmik vannak bennem, hogy ennek a blognak kezdem megtalálni a helyét és a szerepét. hogy kavarodnak a gondolatok, de egyszerűsödnek is, és végül kevés marad, ami megállja a helyét. kipörög a fölösleg a futásban és a csöndben. végül az marad például, hogy igyekszem azt kiélvezni, ami van. a napos őszt, az utolsónak tűnő melegebb estéket (bundáskenyér kint sütve vacsorára itthoni mézédes paradicsommal). elhatároztam, hogy tudatosan kiélvezem Vilivel ezt a kicsit több, mint egy évet, és megpróbálom magamba szívni és félretenni későbbre a sok cukiságot. rosszcsont, de trükkös, mert nem visít, hanem kacag hozzá, és olyan zabálnivaló, hogy nem bírok sokáig haragudni rá.
Zsombira tudatosabban kell figyelnem, hogy ne kerüljön háttérbe, ami a visításai miatt marha nehéz. tegnap ezt a bikás park új kötélmászókájánál sikerült. olyan jó volt nézni a kis izmoskát, ahogy hússzor le-föl mászott a kötélizéken, csillogott a szeme a boldogságtól, izzadt és életteli volt. és a fagyizásnak úgy örült, hogy az örömvisítását az egész környék hallotta. hát igen, mi hangosan élünk, ha öröm ér, ha bánat. (nem laknék magunkkal egy házban, az biztos!)
kicsit felszabadultam, ezt összességében így látom. olvasok olyanokat, és beszélek emberekkel úgy, hogy végül rájövök, nem vagyok egyedül, hogy normális vagyok, sőt, jól csinálom. amennyire tudom. könnyebb minden. a futás teszi? az emberek? az idő? hogy jobban figyelek arra, hogy azt élvezzem, ami van? nem tudom. lassan jött az akarás, és lassan alakul át minden, és ezt elég tudatosan élem végig, és ennek nagyon örülök. nem lettem jobb ember, se türelmesebb, csak nyugodtabb. egy kicsit.
ma, amikor nehéz sorsú emberekről hallok, meg úgy általában, mikor valakiről tudom, hogy nehézségen megy át, mindig megfordul bennem, hogy mit tudnék én ebből a jóból átadni, amin most keresztül megyek? vagy hogyan? vagy lehet-e? az akarást és a tudatosságot, a változást előre mozdíthatom-e én valahogy? vagy csak csinálom az életem tovább, és írom, és soha nem fogom tudni, ha valakire hatással tudtam lenni? vagy egyszer csak majd mást is elkap ez a gépszíj, mint engem? keresem a választ, és közben a saját életem miatt azonnal tudom, ha egy módszer vagy ötlet nem működhet, mert én is voltam ott, és tudom, hogyha valami bűzlik.
Olvasgatom néha ezt a könyvet, és nagyon jó. A hétköznapi bátorságot így definiálja: őszintén és nyíltan beszélni arról, kik vagyunk, mit érzünk, és hogy milyen élmények érnek (jók és rosszak). És azt mondja erről: "Ahányszor a bátorságot választjuk (vagyis hogy nyíltan vállaljuk önmagunkat, az érzéseinket és élményeinket), akkor magunk körül mindenkit kicsit jobbá teszünk, és a világot bátrabbá." Ez egészen úgy hangzik, mint ami nekem való.
Nagyon más: ma megérkezett az udvarba az üstünk, közös a primipapáékkal. Rögtön lecsót akarok eltenni nagy adagban. Meg ilyen gigalekvár gondolatok is foglalkoztatnak. Meglátjuk :)
Zsombiduma: Vilivel, ha nagyok leszünk, tűzoltók leszünk. És veszünk (lesz, izé, elveszünk, nem is tudja hogy kell ezt mondani) tűzoltófeleségül valakiket.
