Jó régen nem írtam, és most visszatérek.
Februárban végig beteg voltam (torokgyuszi, afta, influenza), meg március elején is. Jó nagy szívás volt és nehezen kaptam erőre. Utána újrakezdtem az öt tibeti rítust, kis erőt vert belém, úgy tűnik.
Közben a gyulladáscsökkentő gyógyszer miatt vége lett a szoptatásnak, könnyen megúsztuk, bár azért nem volt egyszerű. Mostanra közös erőfeszítéssel eljutottunk odáig, hogy a fiúkat itthon tudjuk hagyni másra is estére is, sőt én elmentem egy egész hétvégére egyedül is, és nem volt gond, csak kicsit hiányoztam.
Korszakváltásnak hívtam az utat, de rá kell jöjjek mindig és megint, hogy ha a korszak változik is, én végül maradok az, aki voltam. Kívülről ránézni viszont jó volt az életemre, meg jó volt látni a rég elhanyagolt barátaimat is, akikkel sikerült találkozni.
Sok minden más is volt. Nekikezdtünk a szisztematikus házkeresésnek, és gyorsan eladtuk a szegedi lakást, és most vettünk egy házat, aminek az ügyintézése még tart, és nyár végére reméljük ki is költöznek, és mi beköltözhetünk.
Közben havonta jártam egy lelkivezetőhöz, mert már úgy éreztem, hogy nem tudok kijutni a szokásos spirálból. Nem pszichológus, de jobb, jezsuita lelkiségű nő, családanya, tanár, lelkigyakorlatokat is vezet. Kb az első üdvözlő mondatáról tutira tudtam, hogy nekem jó lesz. (Mondjam, hogy gyalog öt percre lakik a majdani házunktól?) Volt szó mindenfélékről, nagyjából én beszélek, bonyolítok, és ő támpontot ad és segít körüljárni, nem ad tanácsot hálistennek, az kiakasztana. A megbeszélt témák aztán egy hónapig dolgoznak, és aztán újra találkozunk.
Azon igyekszem, hogy a tervezések és szervezések mellett tudjak azzal foglalkozni, ami éppen történik, és ne görcsöljek előre az augusztus-szeptemberen, meg hogy mi lesz velem, munka, karrier, szokásos parák. Az utolsó találkozásunk a lelkivezetővel ezekről a paráimról szólt éppen, jó idegesen jöttem el, napokig maradt is. De akkor már hetek óta nyomasztott minden, ilyen képnélküli nem konkrét módon, de úgy, hogy nagyon fájt a hátam is. Megbeszéltük, nem lett jobb, megmasszírozták a hátam, elhagytam a tornát, kicseréltem a párnámat, és ezekkel egy időben jó náthás lettem, és a hétvégi nyomott kanapéndöglős erőtlenségben eljött egy kis nyugalom is. Olvastam, hallgattam pár szöveget, Eckhart Tolle mond valamit valakinek? Mintha kövek gördültek volna le a hátamról. Jobb lett minden.
És akkor jön egy ilyen hülye nap, mint a mai. Fogalmam sincsen, hogy mi verte ki a biztosítékot, de elviselhetetlen voltam. Elejétől végéig. Szerencsém, hogy a kölkök hamar elaludtak és egyedül lehetek ma este.
És most itt lapozgatom a kerámiás egygigás tananyagot, amit elkértem, hogy legyen mi tartsa bennem a lelket a nyárra. Most ugyanis vége lesz a tanévnek, jövő héten kiallítás, évzáró buli, és nem lesz a heti szokásos óra. De itt ülhetek és a legfrissebb raku bögréből hörpölöm a teát, és ez azért valami. Most hoztam haza olyan korongolt edénykét is, ami végre hasonló lett ahhoz, mint szerettem volna, szép az engób, szép a karc, szép lett a mázazás, és újfajta pecsételéssel van rajta a névjegyem is, nagyon boldog vagyok tőle. Nyilván még messze van a tökéletestől, de hát ez végül is mindennel így van a világon, én meg még csak alig tudogatok valamit erről a szép szakmáról. Szép volt ma az a kép, mikor minden eddigi edényemet kitettem a konyhaasztalra, hogy válasszak a kiállításra. (nincsfotó, telóm nem volt) Árnyalja a képet, hogy közben folyamatosan ordibáltam az engem dicsérő gyerekekkel, mert folyamatosan ott zsizsegtek és féltem, hogy eltörik valamelyiket.
Mi van a fiúkkal? Egyre jobban gyepálják egymást, szemtelenség, nyivákok fokozódnak, és hihetetlen módon ezzel együtt a cukiságok is. Szeretnek és tudnak együtt játszani is, nem csak gyepálni. Értelmesek, viccesek, bátrak, erősek.
Azt mondtam, hogy egy kis tó van a leendő udvarunk végében, aranyhalakkal? És hogy festés után költözhető, kétszintes a ház, benne garázzsal (akarom mondani műhellyel)? Elég nagy lesz a hely az (egyelőre még rémisztőnek hangzó) tervezett maximális létszámú kiss család méretére, vannak gyümölcsfák és a környék egy ilyen kis családi házas minifalu a város szélén. És a kerámiapark 10 perc séta... Szerintem úgy agyagosan munkaruhában fogok hazaandalogni a szerda estéken.
Jó lesz így ennyi körképnek, bepótoltam?
