Nem jelentkeztem, betegeskedés volt-van, most éppen én, és közben rengeteg dolog történik.
Úgy látszik, ilyen maradok: pillanatok alatt elérzékenyülök, vagy összedőlök, vagy újra helyre rakódok. A szerda esti kerámiázások abszolút világhelyrerakósak lettek, szinte attól is függetlenül, hogy éppen egy fület hatodjára is szarul rakok fel, vagy hogy sikerül egy gigászi kelta füles edény. Ott fonó effektusnak hívják, én meg csak arra tudok gyanakodni, hogy egyszerűen kell az embernek, hogy embernek érezze magát emberek között, akik nem ordítoznak vele. Majdnem öt óra távol otthontól. Még a buszozás is jó, csak nézek ki a fejemből. Ott pedig ugyanaz a pár nagyon érdekes ember, beszélgetés vagy csönd, és az agyag. Teljes mértékben beleszerettem a formálásába, és mióta kiégett az első pár pici marokedény, már szinte keramikusként tekintek magamra. (jó, még barátok között is sok év, míg oda eljutok, de kit érdekel) Nem csak annyi, hogy de jó kis hobbi, közben meg majd mindent megcsinálok magunknak itthonra, amit régóta szeretnék, és jól eltelik az idő, és ventillálgatom kifelé a fejemből a sok betapadt gondolatot. Konkrétan engem ebben az egészben az tesz boldoggá, hogy én a magam mértéke szerint értékeset hozok létre egy kupac semmiből. És ez nem csak engem gyönyörködtet, és haszna is lehet, és konkrétan nemhogy alig tudom magam rávenni, hogy csináljam (mint eddig a legtöbb mindennel volt), hanem nem akarom abbahagyni. És három óra nem tűnik időnek, és kész passz, KELL CSINÁLJAM. Lelkes tanuló vagyok, millió kérdésem van, és abszolút ért a nyelvemen a tanárom, és és és
Viccesek amúgy a fiúk, mióta hazahoztam a csészécskéket (valamelyik csak fél decis:), állandóan teázunk. Zsombi először nem mert inni belőlük, nehogy a hamu feketére fesse a száját. Aztán rájött, hogy már nem olyan, és azóta teázunk. Vili is. Én meg a fülnélkülivel rohangálok egész nap (és ha már beteg vagyok, legalább haszna is van a teázgatásnak).
Kevésbé szép része a sztorinak, hogy nagyon autentikusra törekedtem, ezért kicsit kerek az aljuk, és a fiúk teázási módszere miatt rendszeresen kiborul a tea a végén. Mindig tanul újat az ember, és a fordulatokra mindig kell számtani. (Ettől mondjuk ugyanolyan ideg leszek a végére legtöbbször, de hát nem is vagyok az a zen mester típus. Még.)
