Volt a múltkor ugye a dilemma, hogy miért jó nem elszállni gondolati síkon az élettől messzire és hogy lazításképp hadd engedjem el magam és hadd szálljak inkább el. Komolynak hangzott minden és úgy is éreztem. De ez egy érzelmek által generált poszt volt. És ha átgondolom, akkor máris máshogy gondolom.
Közben elolvastam mindent, amit eddig ide a blogba írtam: hát nem mondom, jól meglepődtem. Gyakorlatilag ugyanaz ismétlődik. Kicsit biztató is, mert látok fejlődést a sportban és néhány tevékenységben. De mindig oda lyukadok ki, hogy nyugton kéne maradnom és ezt a csöndet gyakorolni, és végül is nem csinálom, csak alig. Inkább belevetem magam minden tevékenységbe, amit nagyon szeretnék jobban csinálni, és mindig újra csodálkozom, ha túl sok dolog kezd kavarogni a fejemben, teljes vagy részleges blokk áll be, ideges leszek, vagdalkozok, nem tudok mihez kezdeni a dühömmel, és a végén rájövök, hogy hajtottam hajtottam, és nem dolgoztam fel a történéseket, csak halmoztam. Ez olyan, mint amikor meglepődünk a gyomorrontáson egy nagy zabálás után. És bár a sport, mozgás, jó levegő, kertészkedés, agyagozás, ilyesmi segítenek benne, hogy lelassuljak, azért ezek az én mozgalmas érzelmes világomnak nem elegek. Az kell, hogy az ég világon semmi se legyen a kezemben, szemem csukva, fülem nyitva, levegő ki-be és úgy maradjak NAPONTA valamennyit teljesen nyugton. Építsünk be új rutint oda, ahol nincs idő. De biztosan van, pl ha kevesebbet olvasnék mindenféle majomságot a gyerekek alvásidejében, vagy este vagy vagy vagy...
Szóval úgy gondolom az átgondolás után, hogy igen, ennek van így értelme:
"De azért ott bujkál az a gondolat is, hogy ez valamiféle mindennapos fezsültségforrás, ha csak ilyen nagyfokú tudatossággal megy, és amellett, hogy ez így jóra vezet, igenis szükségem van arra a fajta lazításra és biztonságra is, amikor szavak nélkül is értjük egymást valakivel, és nem kell külön bejelentenem, hogy most igenis az kell, hogy végighallgass, vagy hogy érdeklődj, és hogy amit mondunk, jelentse azt, amit mondunk, és ne szivasson senki és ne fárasszon senki, mert nem megy és nincsen rá igényem és utálom, ha feszültségben kell lennem akkor is, mikor nem feszít a gyereknevelés.
Van ennek így értelme?"
De ugyanígy a másik fél is ugyanerre a megértésre vágyik. Legyen az gyerek vagy felnőtt. És hogyha változtatni akarok, magamon kell kezdenem. És ha azt akarom, hogy értsenek meg, nekem is meg kell értenem az éppen előttem álló másikat. És az én bajomat ne a másik oldja meg, hanem támogasson, és higgye el, hogy meg tudom csinálni, én pedig tegyek érte, mert az én életem az én életem, és nekem kell lépnem. Mert a másikkal szövetkeztem, hogy együtt csináljuk végig, de nem egymás helyett. Tehát a dühömet kifújva minden nap újra megpróbálom. Hogy úgy tegyek másokkal, ahogy szeretném, hogy velem tegyenek. És ehhez a gyakorláson kívül az az alap, hogy kötelező leülnöm szemlélődő imát gyakorolni. Csak az első ötven év nehéz, tehát az elvárások alacsonyak :)
Azért az én sokatolvasásom jó is. Eléggé sikerült kiszelektálnom a hülyeségeket és a (bocs gyerekek) baromságokat osztogató embereket a facebookról, úgyhogy ha ott is lógok, tele a falam futós, jezsuitás, momasterys, egészséges, csupa jó dologgal. És ott találtam Mustó Péter napokon belül megjelenő könyvéből egy részletet:
"Ha csak arra figyelsz, ami hiányzik, arra, hogy mi nincs, ami pedig lehetne, akkor nem látod annak értelmét, ami van. Pánik, üresség, menekülhetnék fog el. Félelem, hogy elszalasztod az életed. Amikor figyelmed arra fókuszál, hogy mi az, amit nem kapsz meg, amit elveszítettél, az megfoszt attól, hogy ott tudj lenni, ahol vagy. Persze épp ott nem akarsz lenni! De ha nem vagy ott, ahol vagy, akkor elveszíted a kapcsolatot önmagaddal. Nem vagy kapcsolatban saját életeddel. Nem érzed, hogy élsz. Nem érzed, hogy az életnek íze van, legyen az keserű, üres, félelmetes. Eltűnik az életkedv. Az élni akarás.
Ha csak a veszteségre nézel, nem veszed észre, milyen lehetőség van ott, ahonnan csak menekülnél. Mi nyílhat meg számodra. Milyen ajtó.
Dönthetsz úgy is, hogy esélyt adsz arra, hogy valami születhessen ott, ahol most még csak félelemre, értelmetlenségre, ürességre számítasz. Nem zárod ki eleve, hogy kaphat értelmet. Hogy élet jöhet onnan is, ahonnan nem várod. Lehet, hogy nem úgy, ahogy te akarod.
Abból nem születik élet, amire nem nézel rá. Ha rá tudsz nézni arra, ami van, akkor az újra talajt ad lábad alá, visszatalálsz önmagadhoz. Ha rá mersz nézni arra, hogy tényleg ez az életed most, az nem nyugtat meg azonnal. Először megriaszt, elborzaszt, fájdalmat okoz."
Mustó Péter SJ: Megszereted, ami a tiéd
Szóval nézzük, mi van, hol vagyunk, akármekkora is a kaki.
És szeressük meg, amink van. (Sose tetszett igazán az a Simone Weil idézet, hogy vágyakozzunk az után, ami a miénk. Minek? Hiszen megvan. Nem is jutottam semmire a mondanivalójával. Az, hogy számba vesszük, mennyink van, az egy aktív dolog, jól hangzik, és nem csak a pozitív dolgokra vonatkozik, hanem az életünkre a maga teljességében.)
És kiszállok a zárójelből, mert eszembe jutott a régi és szerintem legnagyobb kedvencem, Ottlik Géza Budája. Milyen jó, hogy idekerültem Budára, és ez a könyv megint előkerül. Szóval az idézet:
"Vissza kell fordulni magadban a dolgokhoz. Hogy is volt? Számba venni, jól megnézni újra, gondosan és folytatólagosan, s a legjobb csak mélyen magadba szállni, ügyelve, hogy semmire se gondolj lehetőleg, csak állj meg mozdulatlanul, mint fa az erdőn. Meg kell fognod valahogyan a dolgot, ember, és ha az értelmeddel ez lehetetlennek bizonyul, hát próbáld nagyobbal, az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél."
Tehát ez az ima már régóta kerget engem, még ebből a könyvből is csak ugyanezt tudom kiolvasni :)
Egyébként mostanában párszor sikerült leülnöm, örültem neki nagyon.
Ami az tevékenységeket illeti, most vérszemet kaptam és a hidegben való futás helyett (papírkutya, tudom, vennem kell hosszú bélelt nadrágot, pulcsit, sapkát futni) elkezdtem Péntek Enikős tornákat nyomni, de az utolsó súlyzós edzés négy napra taccsra tett, mert úgy fájt a combom, hogy a gyerekeket is alig bírtam ölbe venni, nemhogy gyalogolni és lépcsőzni.. Mindenesetre jön a folytatás, figyelmesebben. Végül is az a cél, hogy energikus legyek és jól érezzem magam, nem az, hogy kidőljek a fáradtságtól és fájdalomtól.
Az agyagozáshoz van kedvem még mindig, igyekszem gyakorolni itthon is, marokedény minimálban ok, füllel ok, a nagy kancsók alakja is, de a nagy füle megszivatott utoljára.
Közben megint nagyon pörgünk fejben a felújítás kontra építés témában, bár még mindig kicsit korán van, de talán már beláthatóbb időn belül vagyunk.
Közben megvolt a randi Zsó barátnőjével, hát nem volt zökkenőmentes - egy délután dupla kattanással, két anyuka próbálta valahogy rendbe szedni a négy sivalkodó ördögöt (jó a négy hónapos legkisebb lányka nem ordított), de ezeknek volt valami lövésük, vagy veszekedtek vagy jókedvükben visítoztak. De Zsombi végül így szummázott: jó volt a Majával, én nagyon szeretem a Maját. Ki érti ezt?
Zajlik minden, kívül-belül, és itt a tudósítás vége mára.
